Ígéretemhez hűen elmesélném az én ,,táncos múltamat", amihez valószínűleg Tamó is hozzá fog fűzni még pár dolgot. :)
 |
| 2013.: alkalmi fellépésen (nem bánnám, ha több ilyen lenne) |
Ugorjunk a kezdetekhez...A kis Nusi 4. osztályos, mikor elkezd táncra járni szombatonként a barátnőjével(Tamóval). Sajnos ez a hamar véget ér, az okok már feledésbe merültek. A két kislány belekóstolva ebbe mozgásba, nem akarja abbahagyni. Szerencséjükre rátalálnak egy tánccsoportra, a CLISre... El is mennek egy próbára, hogy megnézzék, mi is történik egy tükrökkel felszerelt próbateremben. A tanár bár örül nekik, azért figyelmezteti őket, hogy ez nem csak egy hobbi, ez egy életstílus, itt keményen edzenek, hisz rengeteg versenyre járnak. Ám a lányokat ez sem rettentheti el. Már az első próbájukon bizonyítottak, és bár még csak zöldfülűek, gyorsan ugorják át a lépcsőfokokat. 1 év alatt odáig jutnak, hogy 4 lánnyal együtt őket is kiválasztják, hogy megtanulva a nagyobbak táncát nemzetközi versenyre menjenek Lengyelországba. Becsületesen járnak, és élvezik. Heti 3 próba, vagyis hetente min. 6 óra a próbateremben, szombatonként versenyek, fellépések...
Aztán BUMM! Vége. Az egyik pillanatban még a szombati versenyre készültem, a másikban pedig a kórház intenzív osztályán feküdtem. És itt van vége az álmomnak... És igen, pontosan olyan rövidnek éreztem ezt az időszakot, mint ez a szöveg. 3 évig táncoltam, és nincsen nap mikor nem érezném a hiányát... 3 éve ez volt az életem...3 éve semmi sem volt ezeknél fontosabb...Leírhatatlan az érzés, mikor 1-1 fellépés után láttam a szüleim büszke tekintetét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése