A szüleim már akkor is szerettek, mikor tágra nyitott szemeimmel fürkésztem a világot, hisz mást még nem nagyon tudtam. Ez a szeretet sose szűnt meg, mégha olykor-olykor rosszat is tettem vagy mondtam.
Gyökerek nélkül elfújna a szél. Ki a világűrbe. Ott lebegnék a bolygók, csillagok, meteoritok közt egyedül, magányosan. Csak egy kislány lennék, aki keresi a helyét, de nem találja, hisz nincs kire támaszkodnia.
Mindenki otthonról vág neki a nagyvilágnak, megkapjuk a magunk hamubansült pogácsáját. Aztán persze a világ formáz, alakít minket, de az otthonról hozott útravaló megmarad.
Rengeteg emberrel találkozunk életünk során. Barátságok, szerelmek jönnek és mennek, de ezek az emberek nem ismertek a kezdetektől fogva. Nem látták, ahogy az évek során változtunk. Meglehet, mikor újra változunk, már nem akarnak az életünk részesei lenni.
Ők nem kísérik végig az életünk, de a családunk igen. Rájuk mindig számíthatunk, mert ők feltétel nélkül szerettek, szeretnek és szeretni is fognaki, míg a bolygók a Nap körül keringnek.
Hihetetlenül hálás vagyok a családomnak, hogy mindig mellettem állnak, támogatnak. Jobb embereket kívánni se tudnék. :)♥
